Tegnap belekezdtem, és másodjára néztem végig a világ legnagyobb, legismertebb, legprofibb, satöbbi szerelmes drámáját, és ez olyannyira megihletett, hogy muszáj szételemezni egy kicsit.

Azt előre le kell szögezni, hogy nem szeretem (sőt) a musicaleket, aminek csak az az egy oka van, hogy engem személy szerint nagyon idegesít, hogy egyik pillanatról a másikra dalolni kezdenek, minden ok nélkül, persze mindenki ismeri a szöveget meg a koreográfiát is, persze, mert miért is ne. Plusz, száz százalék, hogy egy nyolc percet elénekelgetnek ott, meg táncikálnak is, amit eléggé unok. Egy mondatot félbeszakítanak, és jöhet a zene. Néha már szabályosan rosszul vagyok, amikor elkezdődik egy zenszólam a háttérban, mert igen, most biztosan énekelni fognak, ne máááár. Általánosan ez a véleményem. De valahogyan ebben nem zavart. Biztosan közrejátszott az is, hogy egy színész (már a főbb szerpelők közül) kb.beszélt úgy 15 mondatot (jó, lehet, hogy ez most túlzás, keveset mondtam, de csak a hasmara csaptam) a két és fél órás műben, a többi pedig ének volt, így ha nagyrtikán meg is szólaltak, nem lehetett az nagyon hosszú, ezért talán nem zavart a sok dal, mert más nem is nagyon volt benne, és nem is kellett volna. Talán ez volt életem első musicelje, amiben ha felcsendült a zeneszó, nem az volt a reakcióm, hogy ,,Istenem, már megint???!!!'', hanem vártam az éneket és persze a koreográfiát, amit talán most még nagyobb csodálattal néztem, mint amivel a zenét hallgattam, pedig nekem azért az éneklés az nagyobb kedvtelés, meg jobban is tudom értékelni, de most az egyszer ez pont fordítva esett meg. Valamikor jóóó régen (aham, az én csekély életkorommal ilyen még nincs is) láttam először a sztorit, a címét már ismertem akkor is, fogalmam sem volt, miről szól, persze nem is értettem, kicsike voltam még akkor. A számokról volt egy CD az autónkban, amit mindig szívesen hallgattam, imádtam a dalokat (például a Lehetsz király nekem az örök kedvencek közé tartozik), még ha nem is nagyon értettem azokat sem. De énekeltem, énekeltem együtt az énekesekkel (igen, színmű, de mivel a CD- ről van szó, ezért most énekesek lesznek), és baromira élveztem. Mert ennek a darabnak hihheettettleeennn jó zenéje van. És ha szerintem egy musical zenéje jó, az már nagy szó (és igennn, rímelt!!! Ünnepeljük meg!)

Ugye, élőben nem volt lehetőségem soha látni, most pedig már csak más szereposztással tekinthetném meg, de nekem ezzel, az eredetivel tetszene igazán. Csakhogy ezzel már nem fogom soha látni. Csak Youtube- on vagy DVD- n, ahogyan azt tettem. Na, de térjünk is a lényegre:

A történet

Bevallom, én úgy alapból nem vagyok egy nagy Romeo et Juliette (fogalmam sincs, milyen oknál fogva írtam pont franciául, de jól esett)- rajongó, nekem az egész egy nagy túlzás. Még a Wikipédia szerint is, a két család maguk sem tudják, miért állnak folyton harcban. De gyűlölik egymást... Akkor most mi van? Persze, persze, erre biztosan van valamiféle magyarázat, de én nem találom. Aztán lehet, hogy van oka az egésznek, csak nem tudatják a kedves hallgatóval, nézővel, olvasóval. Ez az első dolog, amin mindjárt fenn lehet akadni, mivelhogy tulajdonképpen az egész sztori e köré épül (mert, ha a Capuletek és a Montague- k nem utálják egymást, Romeo and Juliet nyugodtan összeházasodnhatnak, ergo senki sem hal meg ok nélkül, a dráma pedig kimarad, az egész, már kultikusnak számító történet pedig meg sem kell, hogy szülessen, mert ugyanolyan sablonos love story lesz, mint bármelyik). Aztán ott van körülbelül az egész fő szála a történetnek. Értem én, hogy a regényt le kell rövidíteni (bár nem tudom, abban hogyan történik, szégyen vagy nem, de nem olvastam  még- de tervezem), de most komolyan: először akadnak össze egy bálon, az ismertségük második percében pedig már csókolóznak? Most akkor mi van??? Mert nem hiszem, hogy a való életben ilyen megtörténhetne (jó, jó, értem én, ez nem a való élet, de kkor is.... Kicsit valósághűbb is lehetne.). Aztán, ha efelől el is tekintünk (bár nem tudom, ezt kedves William Shakespeare hogy is írta le pontosan, minden esetre, a musicalben kicsit abszurd hatása volt az egésznek), de a leglényegesebb dolog nekem még mindig sok: ez a két pacsirta, Romeo y Julieta ugyebár megölik magukat. Jó, legyen, oké, tudom, ez egy tragédia, na, de akkor is! Oké, jó, legyen, tudom, ez azért Rómeo a Júlia, mert a vége tragikus és körülbelül a musicalben is szereplő karakterek fele meghal közben, de nekem akkor is sok az egész. Júlia mérget vesz be, amitől azt hiszik, meghalt, közben él, Rómeó is abban a tévhitben van, hogy a felesége halott, így mérget iszik (igen, ő olyat, amitől tényleg meghal- mondjuk ezt a magyar darabban felakasztásra módosították, de annyi baj legyen, meghal, meghal, annyi szent), a színműben pedig Júlia pont akkor kapja fel a fejét, amikor Rómeó hangja elcsuklik és nem énekel többé. Persze, muszáj pontosan abban a másodpercben, egy két percet nem lehet várni. Oké, megértem, ott lógni nem lehet kényelmes, de akkor is, nekem úgy hitelesebb lett volna, de ne ilyen apróságokon akadjunk fenn. Júlia az eredetiben leszúrja magát kedvese tőrével, a magyar darabban pedig felvágja az ereit, itt is tökmindegy igazából, a halál az így is, úgy is halál. Tehát, öngyilkosok lesznek a szerelmük miatt. Lehet, hogy csak én fogom fel rosszul, de... Nekem ez nagyon- nagyon sok(k). Jó, én alapjában véve (hiába is nem tűnik úgy), eléggé romantikus- szerű emberke vagyok, de nem hiszem, hogy ennyire erős szerelem létezik, főleg (a színdarab szerint, hangsúlyozom), hogy csak két napja ismerik egymást. Ennek ellenére is tervezem a történet olvasását regényben is, bár mint az kiderülhet, én úgy ettől nem vagyok elkáprázatatva. Persze, az ötlet érdekes, szerelmi tragésia, amire bárki kapható, éljen bármilyen korban, de... Még így is túlzás. Tízből nekem csak öt pont.

A zene

Ezt már igazából említettem, de nem baj, ez az a rész, amit esetlegesen át szabad ugrani. Tehát, én úgy eredetiben nem hallottam franciául, sem más nyelveken, csakis magyarul. Igaz, a terveim között szerepel egyszer meghallgatni az eredetiket is, de akkor jelenleg beszéljünk a magyarról. Mint azt említettem, régebben az autónkban sűrűn hallatszott Rómeó és Júlia CD. Tulajdonképpen, nekem ez a (kicsi) gyerekkorom fontos részét képezte, mert én szabályosan odavoltam ezekért a dalokért. Sokáig mit tudtam én, kik éneklik, milyen musicelből van ez, kit érdekel, csak jó a zenéje, a szövege, fülbemászó, de tartalmas, pont amilyet én mindig is szerettem. A legnagyobb kedvenc az mindig is a Lehetsz király volt, most is az, és meg is marad, még akkor is, ha anno nem biztos, hogy feltétlenül értettem a szöveget. Sőt, igazából garantálom, hogy nem értettem, de sebaj. (Ugyebár, az egész mű tele van kétértelműséggel és szexuális utalásokkal.) Vannak azért ebben is persze olyan dalok, amik kifejezetten nem fogtak meg, kicsit unalmasabbra sikerültek vagy felejtősek voltak a számomra, de sok kivétel is akadt. Én mondjuk a kicsit pörgősebb dalaikat jobban bírom, a szerelmesek néha (Mit néha? Mindig!) eléggé (Mit eléggé? Nagyon!) nyálasak, de még így is szépek voltak, a Dolhai-Szinetár páros pedig hibátlanul énekelte őket (bár azért nekem Dolhai alakítása ezerszer lepipálta Szinetárét, de erről majd később), tele voltak érzelemmel, akár el is hihette volna az ember, hogy ők valóban szerelmesek. Mondjuk, a Lehetsz királyt semmilyen körülmények között sem múlhatják felül, zenétől kezdve, a szövegen át, a koreográfiáig ez volt a legjobb az egész darabban, de a zenéje mindenképpen kultikus, ahogyan a mű is, az előadók remekeltek, hogy több dalt is kiemeljek, a szerelmespárocska dalocskái közül egyértelműen a Szívből szeretni a best, ami egyben a legismertebb is talán, most is ez zakatol a fejemben szüntelenül, gyönyörű zene, szöveg, remek énekesektől. A Gyűlölet is megemlítendő, ha a legjobbakról van szó, Janza Kata és Csengeri Ottília hihetetlenül alakítottak benne, itt Kata volt talán a jobb, de Ottília is felejthetetlent nyújtott, és ez az abszolút legjobb jelenete az egésznek (ők teljes egészében végigjátszották az éneket és a jelentet, énekelve színészkedtek, amire azért kevesen képesek, de ők maximális teljesítményt nyújtottak). Szó, mi szó, ahogyan azt már mondtam, a Rómeó és Júlia musical zenéje hihetetlenül fantasztikus, még akkor is, ha kép nincs is hozzá meg színészi játék, csak a CD- t hallgatod. Tízből maximális tíz pontot érdemel.

A színészi játék

Nos, hát, elérekztünk a kedvenc részemhez. Végre jól kivégezhetem szegény, ártatlan színészeinket, muhahhahhaaaaaa!!! És végre félre teszem a rémes humoromat, muhahahaaaaaaa!!! Még mielőtt valaki azt hinné, most csupa rosszat ikálok majd az alakításokról, az megnyugodhat, mert nem. Ha valaki végigolvasta az előző részét ennek a bejegyzésnek, vagyis azt, amiben említem a Gyűlölet című dalát a színműnek, amit a két csodálatos színésznő, Janza Kata és Csengeri Ottília hibátlanul, tökéletesen, remekül, átható érzelmekkel, nagy- nagy gyűlölettel adnak elő, az szerintem már sejtheti, hogy odavagyok a darab minden egyes színészének alakítsásától. Én úgy most kicsit őrlődöm, mert nem tudom, hogyan is írjam ezt szét, talán ez így egybe egy kicist sok lesz, de nem bánom, most kivételesen így csinálom. Szóval, azt hiszem megyek szép sorjában, kezdem is a főszereplőinkkel. Dolhai Attilát én eddig is nagyon szerettem, hihetetlenül tehetséges énekesnek tartottam mindig is (színészként mindeddig- szégyen, nem szégyen, ez van- nem láttam), most pedig örökösen megmarad bennem, hogy igen, imádom Dolhai Attilát. Én olyan hatalmas nagy rajongója sosem voltam, elismertem a tehetségét, a testvérem talán nálam jobban, de, ha nem is lettem fanja, mától tényleg nagyon szeretm őt, mert remek színész, a hangja is hibátlan, tiszta és erős, dühösen és szerelmesen egyaránt tud énekelni, tökéletesen átadja az érzelmeket, egy pillanatra sem zökken ki a szerepéből, hiteles, ha nem volna bennem túl sok realizmus, akár el is hiszem, hogy ő most szerelmes, ő most reményveszett, ő most mérges, ő most csalódott. Júliát Szinetár Dóra alakította, aki talán csak egy fokkal volt gyengébb Dolhainál, de még így is káprázatosat nyújtott. Tudni kell rólam, hogy nekem ugyebár ez a musical, mint műfaj nem jön be (ezt már említettem), de a színészeket általában tehetségesnek tartom bennük, már ha azok is. Szinetárért én személy szerint úgy nem igazán rajongok, bár tehetséges, de nekem ennyi. Azonban, itt még engem is elkápráztatott, dupla annyi idős volt, mint Júlia, és így alakította remekül, úgy, hogy akár a szám is tátva maradhatott volna (bár, nem maradt). A szemei úgy csillogtak, mintha ő maga is szerelmes volna éppen, ha ő is meghalna a szerelem nevében. Énekelni nem énekelt túl változatosan, nem mint a többi szereplő, de még így is tökéletesen, tisztán adott ki magából minden eges hangot. Neki nem lettem imádója, nem dobta fel kifejezetten a darabot, de azért sokkal rosszabb is lehetett volna, sőt. Nem volt ugyan tökéletes, de kilencvenöt százalékot mindenképpen adott, és ennyi legyen is elég. Nekem még így is tetszett az alakítása. Janza Kata (Capuletné) és Csengeri Ottília (Montague- né) minden idők legjobb magyar női (musical) alakítását hozták el nekünk, a legeslegjobb jelenettel. Igen, ezt már mondtam, de nem győzöm hangoztatni, milyen istenien remek lett a két anya harca a Gyűlöletben. Teljes egészében hiteles lett, komolyan, bárki elhitte volna, hogy ők tényleg szívesen kikaparnák egymást szemét (mármint minimum, hogy). Egyébként is a kettő legjobb voltak talán, pedig Montague- né alig kapott szerepet, de Capuletné sem sokkal többet, amikor igen, az is többnyire számomra eléggé negatív karakterré tette őt. De a két szereplő olyannyire nem hasonlít jellemben az őket megszemélyesítő színésznőkre, hogy arra szavak nincsenek is. Egyértelműen a legjobb színésznői voltak a darabnak. A férfiak közül ez a hely számomra megoszlik Dolhai Attila és Bereczki Zoltán között, mondjuk ezutóbbinak a karaktere sokkal szimpatikusabb a számomra. Bereczkiről tudni kell azért, hogy én úgy tartom, a hangja jó, színészkedni tud, de maradjon a színházban, musicelekben, mert amit a popzenében leművelt, az rettenet. Talán a kedvenc szerplőm Mercutio, már amíg él. Mert persze őt is ki kellett nyiffantani. Ja, igen, erről jut eszembe: sokan problémáznak rajta, hogy Bereczki lélegzik miután a karaktere meghalt, ami ugyebár teljesen normális, ezt ők is tudják, de akkor is... Nos, igen, szerintem is túlzás, hogy oké, színházban elmegy, ott talán az embernek kevésbé tűnik fel, de hogy a kamerát a felvételen miért kellett pont arra fordítani, ráadásul huzamos ideig, hogy mindnekinek szemet szúrjon... Értem, értem, színház, meghalna a való életben, ha nem lélegezne, de akkor mi az Istennek pont azt veszik fel? A színpad hatalmas, vegyenek másokat. Mindegy. Visszatérve az alakításra: bár Zoli (térjünk vissza a régi, jól bevált becenévre, nem igaz?)  énekes-színésznek vallja magát, szerintem a táncos nyugodtan mehetne mellé (ezt persze nem az agyonripacskodott számaiért kapja, hanem a Rómeó és Juliáért). Olyan lazasággal, mégis művészien táncolt, hogy attól elájultam, a többiek is remekül ropták, na de ha ránéztem, minden más táncos mintha csak ácsorgott volna, olyan szinten ment ez neki. Benvolio a másik nagy kedvencem, akit szerencsétlent nagyon rossz évek várták, az egyik legjobb barátját megölték, a másik öngyilkos lett... Nem volnék a helyében. Mészáros Árpád Zsolt alakítása is valami egész egyszerűen remek volt, mondjuk számomra az ő játéka kissé felejtősre sikeredett. Igen, elismerem, remekül színészkedett, de nem hagyott bennem (mély) nyomot. A szerepét bírom, ő is szimpatikus figura, de igazából nagyobb dolgot nem nagyon gondolok róla. Eljátszotta a szerepét? Eljátszotta. Jó volt? Remek volt. Hozzátett ez valami nagyon nagy pluszot az egész színműhöz? Nem, nem tett. Persze, ezzel nem azt mondom, hogy rossz színész volna, vagy ilyesmi, nekem a szerepe sem volt olyan eget rengető. Átlagos karaktert kapott, a maximumot ki is hozta belőle, de felejthetetlen semmiképpen sem lett. Aztán, ki van még... Szabó P.Szileszter Tybalt szerepében. Nos, ugye Tybalt egy úgymond ,,negatív'' karakternek lett megálmodva (gondolom én), mondjuk én az ilyeneket alapvetően szeretem, egyetlen ok, amiért mérges voltam rá (vagyis Tybaltra), hogy megölte Mercutiót, aki a kedvencem volt. De egyébként nekem ezek a nem kifejezetten a legszerethetőbbre formált szereplők voltak mindig a bestek, mondjuk most nem ő volt, de ettől függetlenül bírtam Tybaltot. Mondjuk, olyan eget rengetően sok szerepe nem volt, de ami igen, azt úgy eljátszotta, hogy kezdtem megutálni, mert azért kétségtelenül nagyon utálatos volt. Ez csak a remek színészi képességeit dicséri. Ott van még Náray Erika, aki a dadát játszotta. Jó, talán még őt is merem kedvencemnek nevezni... Hah, ilyen még nem volt velem, hogy ennyi kedvencem legyen egyetlen darabból! De mondjuk itt megérdemlik, mert Erika is hatalmas alakított. Számomra teljesen valósághűen adta elő a Capulet- ház egyetlen lánykájának bizalmasát, kit saját gyermekeként szeret. Abszolút olyanra formálták, ami nekem megfelel és tetszik is, a hangja valami elképesztő, imádom őt szinkronként is, de énekelni is naggggyyyonnn tud. A Hahaha is nagy kedvencem volt a musicelből, mert azt a dalt megjegyeztem, hogy van, hagyott bennem nyomot, ahogyan ez a nőszemély is, ugyanis nagyon bírtam őt, mind a szerepét, mind a színészkedését.

Elnézést kérek, a kicsit kisebb szereplőket nem elemeztem, sajnálom, örökös hiba, félbeszakítok valamit de azt hiszem, ők voltak méltóak a kritikámra (most biztosan megtisztelve érzik magukat, a többiek pedig mennek, és Júlia példájára felvágják az ereiket vagy felakasztják magukat, mint Rómeó- már a magyar színdarabban). 

+Mit kifogásolnak azok, aki támadják a magyar feldolgozást?

- Tulajdonképpen, a modernizálást. Olvasgattam a kommenteket a Youtube- ra feltöltött verzió alatt, a legtöbben imádják a Rómeó és Júliát, de akadt egy- két utálkozó is, akik a francia változatot éltették, de halálosan. A bajuk összességében az volt, ami engem ponthogy nagyon is megfogott. Hogy olyanná tették, amit a XXI.századi ember is felfog a szürkeállományocskájával, pedig én egyébként nagyon retro-vintage beállítottságú ember vagyok, de a legkevésbé sem zavart, hogy esetenként káromkodtak, a kétértelmű dolgokat pedig meg sem említem, mert egyrészt ezek az eredetijében is meglelhetőek, másrészt pedig, az én kicsit talán túlzott perverzségemmel ezek hatalmas piros pontként élnek a fejemben. Az pedig, hogy a magyar ilyen egyedi és mondhatni ,,vagány'' külföldön is elismerésre tett szert. Azt hiszem, nekem az olyan kifejezések, mint a ,,dögöljenek meg'' és a ,,kefél'' (egy kedves negatív kommentelő is ezt a két példát hozta fel, hát akkor én miért is ne?) egyáltalán nem zavarták a történetet, sőt mi több, számomra még fel is dobták. Mondhatják, hogy akkor menjek hollywoodi filmeket bámulni, az a nekem, való, ahol ez teljesen megengedett, de egy Operettszínházban... Véleményem szerint, semmi gond azzal, ha egy olyan neves színház, mint az Operettszínház tartja a tempót, próbál valami egyedit vinni még az alapművekbe is. Lehet, hogy vulgáris, oké, de ha csicsásan értelmezhetetlen túldíszített, kacifántos mondatok volnának benne, akkor az volna a probléma, hogy ma ilyet senki sem néz, senki sem érti... Valahogy ma már semmi sem jó az embereknek. Másik nagy gond az embereknek a megváltoztatott halálnemek, vagy minek nevezzük azt, hogy hogyan ölik meg magukat. Igaz, hogy az eredtiben nem úgy történik, mint a színműben, de nem csak a magyarban történtek e téren változások, hanem több másikban is.

Szóval, mára röviden ennyi lett volna, sziasztok.

                                          ~ Rómeó és Júlia~