If you can dream it, you can do it.

Divat, könyvek és a többi

Könyvkritika

Időfutár- sorozat #part1

2016. október 24. - Coco Chanel Eszterrrka

Szép napot minden létező és nem létező olvasó számára!

 

Mai bejegyzésemben egy roppantul remek könyvsorozat kap kisebb- nagyobb kritkát nagyrabecsült szerkesztőnktől: tőlem. (Tapsvihart emberek, tapsvihart!)

 

Összefoglaló:

A történet Gimesi Dóra- Jeli Viktória- Tasnádi István- Vészits Andrea négyesének rádiójátékából született, amit a Kossuth Rádió adott, 2012 áprilisától, minden hétköznap este. A rádiójáték három évada hatalmas érdeklődést keltett, később pedig ismétlést sugároztak, ám a második ilyen az első rész végénél megszakadt, 2015- ben. 2013-2015 között jelent meg belőle egy hat részt megért könyvsorozat. (Eredetileg csupán öt részesre tervezték, ám a cselekmény széthúzódott, végül pedig egy résszel több került az üzletek polcaira.)

A főszereplőnk bár, később ebbő jópár adódik, de nevezzük őt annak), Kalász Hanna átlagos, 13 éves tanuló, aki a bemutatója szerint folyton- folyvást valami zűrös ügybe keveredik. Az ő legjobb barátnője Zsófi, szegedi, tolószékes, hihetetlenül eszes lány, aki a modern kommunikációs eszközök (nevén nevezve: chat, Skype, e- mail, Facebook) segítségével folyamatos kapcsolatban van Budapesten élő hőseinkkel. Aztán ott van Hanna padtársa, a bánatos vízilónak titulált, aranyszívű, lassú észjárású Tibi, az osztályuk visítozós, divatőrült, gazdag, körömlakk- mániás lánya, Edina, Bulcsú, az állítása alapján zseni, aki úgy gondolja, ő űrlény az Endorról, meg persze ki ne hagyjuk a laza, mitugrász Szabikát, aki idegesítő, folyton rágózik, és lazaságában majd' szétesik. Velük egy osztállyal feljebb jár Ervin, a pedálgép, aki minden tudományos versenyt megnyer, ám tornából fel van mentve és fél például a hüllőktől. A tanárok közül említésre érdemes a matek-torna szakos osztályfőnök, Géza bá', aki minden körülmények között kiáll a gyerekekért, Rogyák Mari, a magyartanár, akinek minden a költészet, imádja a művészetet, temperamentumos művészlélek, meg persze a demnetor, Bujdosóné, akiről a történet közben kiderül, hogy talán mégis van szíve. Hanna és Tibi megismerkednek a furcsa öregemberrel, Sándorral, és így kezdődnek meg a kalandok. A fő cselekmény, mint a címből következtetni is lehet, egy (jó, valójában sokkal több) időutazás köré fonódik.

 

Összesített kritika: Végre egy ifjúsági regény, ami szól is valamiről! A cselekmény fordulatos, történik benne valami úgy igazán, a szereplők szerethetőek (személyes kedvenceim Benedict- első számú-, Sándor, amíg szerepel Metzler és Charlotte), vicces, de nem erőltetett, persze van bele csempészve tanúlság és történelem, ami remek, mert annyi mindent megtudhattam belőle. Történelmen ezeket a dolgokat még egyáltalán, még csak meg sem említettük, de már tudom ki Kempelen Farkas, mondjuk zenén már vettük, de a Varázsfuvoláról sokkal többet tudok már, Georg Metzler, Born Ignác, Emanuel Schikaneder- róluk is tudom már, kicsodák, megtanultma, hogy Szent Péter Néró császár idejében élt, és hogy 2058- ban a Balaton kiszárad majd a Nagy Háború következtében, amikor is a világ szinte teljesen kihal majd (jó, ez csak vicc akart lenni). De tényleg, ez egy olyan könyvsorozat, amit mindenkinek bátran ajánlok. Már egyszer elolvastam az egészet, de most újra bújom, vannak dolgok, amikre emlékszem, de többségében elfelejtettem mident és nem is értettem, most sokkal jobban tetszik. Az újraolvasásban csupán a harmadik kötetnél tartok, így jelenleg elégedjen meg a nép az első három könyv kivesézésével, a következő ilyen bejegyzésben a negyedik, ötödik és a hatodik is el lesz mesélve. 10/10 az étékelésem, természtesen.

 

1.rész: A körző titka

Hanna és szülei ismét (csak úgy, mint mindig) elköltöznek, ezúttal Szegedet hagyják ott, hogy Budapestet hódítsák meg. A lány ehhez már hozzászokott, de ezúttal sokkal nehezbb számára, mert- egyem a zúzáját- végre volt egy barátnője (a feljebb említett szuperokos és szuperrealista Zsófi), de most ott kell, hogy hagyja őt.  A lakásuk előtt szervezett lomtalanításon talál egy rozsdás körzőt, és mer' mér' ne, el is viszi (én mondjuk ezt a kéősbbiekben említésre került, ,,az, aki a körző választ'' kijelentéssel magyaráznám, mondjuk erre nekem később kedves Ignaz von Born rácáfolt). Persze, rögtön nem hagyják őt békén, miért is hagynák, hiszen nála van egy rozsdás iskolai eszköz, aminek tudomásában természetesen az anyukája is infartust kapna, úgyhogy végül mégis inkább elcseréli egy ismertelen, fura, nem túl bizatató külsejű öregemberrel egy pár szép görkorcsoláyra, mert ő nyitott az új emberek felé. Igaz, az öreget (aki a Sándor névre hallgat), mint kéősbb kideül, semmiféle rossz szándék nem hajtja, de én akkor sem bíznék meg benne. Jó, jó, azért eleinte Hanna is bizonytalan, de hála a bátorságának, később kiköthet a múltban (majd még utána a jövőben is), ezt én a félelmemmel kihagytam volna, de ne szaladjunk előre. A lényeg, hogy erőszakosságának köszönhetően a bánatos víziló Tibit is bevonják a nyomozásba, amiről fogalmuk sincs, mire megy ki. Itt a fiú és Zsófi megismerkednek, természetsen szerelmi szálat is kapnak, mert szerencsére azokban is bővelkedik a történet. Sándort letámadják valami emberek, akik ellopják a számára ezüstnél is értékesebb ócskavast, így a könyv további részében ezt próbálják visszaszerezni. Hanna időközben egy remek házidolgozattal (amiben Sándor segít neki) kijut Bécsbe Ervinnel és a dementor Bújdosónével, akinek köze lehet azokhoz, akik végül is megszerezték a körzőt. A lány előtt ismeretlen módon, de a dementor horrorisztikus összeget fizet egy licitáláson egy régi Selmecbánya- térképért, mert Sándor azzal nyúzza őket, hogy egyre többet akar fizetni érte. Végül a pedálgép segítségével a lány megkaparintja a térképről készült fotót, így pedig sokat segít a kis csapatuknak. Időközben megismerjük Sándor sztoriját is: árva gyerek volt, aki egy kocsmában dolgozott mindenes kisinasként, miközben a vendégekkel sakkozott pénzért, aminek a nyereményét mindig a korcsmárosnak adta, ugyanis Sanyika állandóan nyert. Egyszer beállított a fogadóba Kempelen Farkas, akivel órákig játszott a fiúcska, majdnem nyert is, de Kempelen megverte őt. A feltaláló magához vette őt, trükkökre tanította, majd egy találmányához, a Sakkozó Törökhöz használta fel őt, ugyanis Sanyika ült a Törökbe, és játszott, lenyűgözve országot- világot. Ezek az idők lepörögtek, ő és a Mester elvonultak egy Gomba nevű faluba, ahol nem zavarhatta felaláló barátunkat. Egyszer kedves ismerősök érkeztek Kemplenhez, így a kertben beszélgetéseb elegyedtek, Sanyika pedig- lévén, hogy egyedül volt- belopózott a Mester műhelyébe, és megvizsgálta, mivel foglalatoskodik. Egy sakkjátszam volt ott, amiben a fehér csúnyán vesztésre állt, hát kiegyenlített. Megemlítendő tény, hogy a fekete figurák maguktól játszottak, és halálfejek voltak a tetejükön. Eleinte sima döntetlent akart, de aztán a győzelem hajtotta őt, és persze nyert is. Ezzel 1945- ben kötött ki (második világháború, gyengébbek kedvéért), ugyanis a készlet (a körzővel, egy karosszékkel, meg még iylen nappal meg holddal, vagy valami ilyesmivel) egy időgép volt. Természetesen, az hajtotta, hogy visszajusson a saját tizennyolcadik századába, így az egész életét az időgép darabjainka meglelésének szentelte, és most már csak a körző hiányzott neki. Miután ez pedig egy Apostol utcai villában volt elrejtve, amibe képtelenség behatolni, csak a föld alatt lehet, így azt próbálják megvalósítani. Sok csődbe ment próbálkozás után mégis működőképessé teszik a teljes gépet, így egy bányarobbanás kíséretében Sándor és Hanna eltűnnek.

Mellékszálon, az iskola egy sajátos elképzelésű, modern varázsfuvolát rendez, a költészetmániás magyartanárnő  főszervezésében, ahol Hanna eredtileg csak a sárkány farka volna, ám később rámarad Papagena szerepe.

Értékelés: 10/8- A mínusz két pont arra jár, hogy ez talán az egyik legunalmasabb rész, mert értem, még csak éppen beindul a cselekmény, de ugyanarról szól az egész. A körzőn szenvednek. Persze, még így is érdekesebb, mint egy A Szent Johanna gimi- rész, de akkor is. Erre szigorúan csak nyolc pontot adok, de a többire annál inkább adok majd sokat.

 

 

Mára ennyi lett volna, viszlát legközelebb!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fashionandbooks.blog.hu/api/trackback/id/tr1410116316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.