If you can dream it, you can do it.

Divat, könyvek és a többi

Arany Opus Díj 2016

Élménybeszámoló, emberkritika, #jajdejó,irodalmiestenjártam, #jajdejó,találkoztamKossuth-díjasírókkal

2016. november 29. - Coco Chanel Eszterrrka

Azt hiszem, a fenti kis pár szócskával teljesen egyszerűen megfogalmaztam az érzéseimet a pénteki (2016.9.25.) estémről, amikoris két teljes órát tölthettem (micsoda megtiszteltetés) csodálatos, magasan művelt, de ezen a szűk körön kívül, vagy még azon belül sem teljesen mindenki számára ismert szlovákiai magyar írók (a gyülekezet körülbelül 20 főből állt, abból például én maximum névre ismertem egy-két embert és ennyi). Volt mégis egy-két ember (na jó, én személy szerint egyet figyeltem meg, lehet, hogy azt is hibásan), aki úgy érezte, mivel a zsűri tagja, felsőbbrendűséggel bír bárki felett. De erről később.

A tizenX (nem szándékozom elárulni, mennyi) életévemmel teljes esélytelenséggel indultam a pályázaton, így nem volt meglepő, hogy az alkotásom jeligéje csak egyszer hangzott el, az is akkor, amikor a gyenge alkotásokat sorolta fel egy bizonyos zsűritag, Keserű József. Szappanopera-részletként tüntette fel kedves kis szövegében, amivel nincs is bajom, mert valamelyest egyet értek (aki olvassa a blogomat, tisztában van vele, milyen önkritikus- és ironikus személy is vagyok valójában), és egyébként is ő a szaki, csak ez olyan felsőbbrendűséggel mondta (na, megint ez a szó. Mintha a szókincsem ennyire korlátozódna), mintha az abban a teremben összegyűlt népen kívül ismerné őt harmincnál több ember (az slussz-passz ötven fő, és lehet, hogy sokat mondtam). Nem mérgedtem fel rá (bár a szavai sokáig visszhangzottak a fejemben, mert sajnos egyet kellett vele értenem, mert én is ezt mondtam a művemre, ami kész röhej, mert én hónapok óta így vélekedem, ő pedig csak most döntött így), ami mondjuk az eddigi szavaimból úgy sülhetett ki, pedig nem. Milyen kritikus is volnék én, ha nem fogadnám be a külső kritikát?

A többi zsűritag (szám szerint kettő) sokkal szalonképesebb szöveggel örvendeztette meg a húsz emberből álló hallgatóságot, amiből volt négy vagy öt pályázó (a nagy valószínűséggel előre értsített győztesekkel együtt) és tizenhat/tizenhét tagja a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának. Ja, meg a titkárnő. Grendel Lajos szövege teljesen rövid volt és lényegre törő, ő író létének ellenére is. Talán az övé volt a legértékelhetőbb, Tőzsér Árpádé közepes volt, nekem azonban (annak ellenére, hogy engem lehúzott), mégis Keserű Józsefé tetszett a legjobban, aki véleményt fejezett ki az előre leírt (ja, merthogy azta fárdságot egyikük sem vette, hogy megtanulja a saját általa megírt szöveget, hanem lapról olvasták, illetve Grendel Lajosét még csak nem is ő, hanem Nagy Erika, titkár olvasta fel, ennek azonban biztos volt valami, általunk nem ismert oka. Na, mindegy.) érékelésével, ami mondjuk az előbbi szavaimból éppen ellenkezőleg szűrhető ki, de ez csak azzal magyarázható (ahogyan később azt ő is mondta), hogy a fogalmazásom teljességében kiforratlan és kezdetleges, úgyhogy remélem, egy ilyen kiforratlan és kezdetleges írócskának megengedik, hogy összeviszza locsogjon-fecsegjen. Köszönöm.

Egyébként valamennyire a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagjai (meg főleg a honlap szerkesztője, aki teljesen anonym, fogalmam sincs, ki az) is egyet érthettek velem, mivel a weblapjukra (akit érdekel, az kap linket is, a később említendő cikkhez is: http://www.szmit.sk/index.php A cikk pedig: http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1840) azt a részt, ahol nem éppen szép szavakkal illeti nem csak az én pályaművemet, hanem kettő másikat is, végül kiírták, nem tudom, mi lehetett az oka, talán nem vagyok teljesen hülye és van valami alapja annak, hogy nem éppen egy felnőtt emberhez méltó módon kritizált, vagy valami más, ennél sokkal ízlésesebb ok áll a dolog hátterében. Mindegy, a lényeg, hogy ezt kihagyták a cikkből (sajnos élőben nem tudták kivágni), azt mondjuk meghagyták, hogy tavaly nem voltak értékelhető pályaművek, csak egy, ami nyert is (ez is egy kedves mondatocska... Jó, ezt mondjuk nálam egy szinttel érettebb, közölhetőbb formában fogalmazta meg, de lényeg ennyi marad), de ez legyen a legkisebb gond. Az mondjuk igaz, hogy azt igérte, hogy az eddigi öt év alatt beérkezett pályázati műveket nem szándékozik összehasonlítani az ideiekkel, csak a tavalyiakat nagyon röviden, ami mondjuk tényleg rövid lett, de mégis, ez maradt meg legjobban a mondandójából, de remélhetőleg ez csak az én gyermeteg felfogásomnak tudható be.

Valójában ezért körözöm e körül az egy mondat körül, mert semmi más hibát nem találok az estében, és mégis milyen én lennék, ha nem írnék valamiről rosszakat? Akkor valószínűleg ez a blog nem létezne, vagy valami teljesen más témában mozogna. Na, mindegy. (Teszem hozzá, a ,,Na, mindegy" kifejezést is úgy tűnik, túl sokat használom. Talán kicsit el kéne hanyagolnom, hogy fejlődhessen a kezdetleges, kiforratlan fogalmazási képességem.) 

A légkör egyébként nem minden esetben volt teljesen oldott és nem távoztam teljesen anékül, hogy elgondolkodtam volna fölötte, hogy vajon minden irodalmi est ilyen fojtott hangulatban folyik? Mert ha igen, ebből nekem tízévente egy untig elég. Igaz, még így is nevettünk egyszer-kétszer (hála Hodossy Gyulának, aki egyébként a társaság elnöke, ha valaki nem tudná, és ő azonnali szimpátiát vívott ki nálam), de teljesen tapintható volt, hogy ha minket, kívülállókat kiengednének a francba, író barátaink felszabadultan röhögnének együtt, mert összeszokott társaság, de így én (és gondolom, nem voltam egyedül), kicsit idegenül éreztem magamat, mint például ha egy összeszokott osztályközösség új tagja vagy, a többiek már ezer éve ott bámulják egymás savanyú képét, te pedig most csöppensz bele. Szokható, de kínos. (Nem saját tapasztalat, de egy jó ismerősömé, meg egy csomó ismeretlené is.) Igaz, néha nevettünk, de ez nem nagyon oldotta az alaphangulatot. Gondolom, ez csak számomra, aki egy iskolának nevezett állatketrből szabadult barátoknak nevezett idióták társaságából, tűnt így, a komoly életszemléletű, magasan végzett profi és amatőr irodalmároknak nem, de ez most az én kis véleményem, nem az övék.

A díjazott pályamunkákhoz is volna hozzáfűzni valóm. A próza kategóriában nyert (nem mintha eredetileg lettek volna kategóriák, mondjuk nem tudom, egy költő, egy író és egy irodalomkirikus hogyan tudnának versek és prózák közül egyetlen győztest választani, a két dolog teljesen más) Kilégzés után halk zörej (remélem, ez volt a címe) kifejezetten tetszett, egy élvezhető, mély iromány volt, kissé lazább, mégis profi hangon. A helyezésével teljességében egyet értek, a szerzője (Csillag Lajos) tehetsége vitathatatlan. Minden mondatát imádtam., egy rossz szavam nincs rá. Versekben tájékozatlanabb emberke vagyok, nem olvasok verseket, csak amit kötelező az iskolában, unom is őket, így én nem tudom értékelni. Csupán annyit fűznék hozzá, hogy oké, ez egy jeligés pályázat, ergo a névtelen, a zsűri (feltételezem), csak kiértékelés után tudja meg, kit rejt a jelige, de még így is nem velem, hanem az eséllyel indult pályázókkal szemben érzem teljes igazságtalanságnak, hogy a József Attila- díjas Németh József is díjazott lett, amit nem irigylek tőle, vagy ilyesmi, de tény, hogy ennyi erővel Petőfi is győzedelmeskedhetett volna amatőr költők felett, Jászai Mari pedig kezdő színészek ellen kaphatott volna díjat... Vagy mi van? Ez nem a zsűri hibája, hanem a munkáját beküldő Németh Józsefé, aki mégis hogy vette azt a bátorságot, hogy amatőrök ellen indult? Ez kicsit azért felháborít, és nem, nem magamra gondolva (mert tényleg esélytelen voltam, és a vers kategória pedig aztán annyira sem érdekel), de a többiekkel szemben ez tényleg szemtelenség, és megértem, ha esetlegesen felháborodnak (bár, mivel felnőtt emberekről beszélünk, erre nem látok sok esélyt, minde esetre szerencsés korom van, hiszen megtehetem gyermetegségemre hivatkozva, hogy minden leírok, amit egy felnőtt érrettsége miatt nem tenne, csak magában harcolna a gondolattal). Térjünk inkább arra, hogy az ünnepélyes díjátadás után következett a fogadás, amikor ezek a gondolatok megfogalmazódtak bennem, és amikor sikerült egy-két emberről véleményt alkotnom. Nem sok résztvevővel elegyedtem szóba, de beszéltem Hodossy Gyulával, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának elnökével, aki, mint már előbb is említettem, azonnali szimpátiát vívott ki nálam. Ő igazából a díjátadó kezdetekor is hihetetlen volt a szövegével, meg azzal, hogy keverte a neveket, nagyon sokat tudott röhögtetni, már ahhoz képest, hogy egy komoly hangvételű, aránylag fontos irodalmi eseményem vettünk részt. Nyilván rá akart beszélni a társaságának mentorprogramával, mert miért is ne akart volna, de nem rám akarta tukmálni, hanem nagyon emberien ajánlgatott, a végén lehet, hogy még bele is megyek (mert komolyan fontolgatom). Nagy Erika is a tökéletesen szimpatikus emberek közé sorolandó, ugyan nem töltött be számomra az esten főszerepet, de az a pár mondat, amit váltottunk, semmi negatívat nem festett róla a számomra, éppen ellenkezőleg.

Direkt kap külön bekezdést Vida Gergely és Keserű József, nemcsak azért, mert velük beszéltem legtöbbet, hanem mert ők is gyakorotlták rám a legynagyobb hatást. Bár egyikük pozitív, míg másikuk inkább negatív irányban. Keserű József mondandójáról nem tudom, ez egy hasznos útravaló volt- e, vagy csak nem jutott jobb az eszébe, minden esetre a magyartanárnőmmel (és osztályfőnökömmel) jót derültünk rajta, mert ő nem értett egyet vele teljesen. Nyilván el kell, nézzem neki, tekintve, hogy valamiféle irodalomkritikus (tegye fel a kezét, akinek ismerős a neve! Három ember? Oké, azt hiszem, ez mindent megmagyaráz), így a legkimagaslóbb művekre (bár nem hiszem, hogy egy valódi nagy író munkásságával tisztában volna, ezek a felvidéki szerzők maximum- néhány kivételtől eltekintve- csak egymást olvassák) is negatív, illetőleg pozitív kritikát kell adnia egyaránt. Így egyáltalán nem hibáztatom, hogy nekem nagyon szelíden csak annyit jegyezett meg, hogy olvassak sokat. Ez finoman azt jelezte volna, hogy húzzak a büdös francba és keressek egy játékbabát, mert annak az öltöztetéséhez lehet, hogy van tehetségem, de az íráshoz nincs. Úristen, mindjárt bőgök! Megyek, jól kitörlöm minden eddigi munkámat, beleértve ezt a blogot is... Ja, nem. Mert éppenséggel teszek rá. Na, mindegy (na, mindegy- számláló elkészítve?). Sütött róla, hogy gyűlölte és unta a művemet, talán egy mexikói sorozatot is előbb végignéz, minthogy azt még egyszer el kelljen neki olvasnia, de nyilván ízlések és pofonok. (Ja, az pedig nem egy férfiaknak szánt mű, teszem hozzá.) Semmi személyeskedésbe nem szeretnék belemenni, de szerintem senki sem csodálja, hogy eredetileg semmi kedvem nem volt odamenni hozzá, csak és kizárólag azért tettem, mert mégsem akartam azt mondani, hogy kicsit besértődtem rá a nyitóbeszéde miatt és nagyon nem érdekel, mit gondol rólam (azt hiszem, ez kölcsönös, de ha mégis olvassa ezt, akkor csókolom!) meg a kis novellámról (ami nem is novella, hanem egy regény két fejezete... Na, ha ezt tudná, menten sokkot kapna, hogy én ebből a trágyából hogy tudtam egy egész regényre valót írni???), egyszerűen csak haza akarok menni, elgondolkozni rajta, kinek tetszene egy szappanopera könyvben (az osztályfőnökömnek például tetszett) és elfelejteni az estet. De sajnos a nagypapám, Hodossy Gyula és Nagy Erika nem hagyták, úgyhogy oda kellett mennem és folytatni velük egy diskurzust, aminek szerintem Keserű minden pillanatát unta és meg lett rólam a véleménye (egy ostoba, magában tehetséget sejtő, egyébként meg íráshoz nem értő kis csitri- már valószínűleg), konkrétan azzal, hogy annyit mondott finoman (?), hogy sokat olvassak és ez egy kezdetleges, kiforratlan valami, amit én művelek. Ennyi volt a megjegyzése, enélkül köszönöm, el lettem volna, semmi olyat nem mondott, ami nekem hasznos volna. Annyit azért még hozzátennék, hogy meglehet, túlságosan hasonlítok (az alapján, amit hallottam, láttam belőle aznap) Keserűre (a neve szókimondó), ezért lehet ez a véleményem. Vida Gergyellyel szerintem Keserű szerint csak azért járhattam szerencsésen, mert még nem olvasta azt a (ő valószínűsíthető gondolatai szerint) szemetet, amit írtam. De mindegy, ettől még ő legalább mondott valamit, amit én tudok értékelni sé egyáltalán véleményt nyilvánítani róla, mert arról, amit az előbbi úriember mondott, nehezen. Nyilván ehhez hozzátartozik, hogy míg ő tanárként dolgozik, így napi szinten van gyerekek között, addig szerintem másikuk életében látott max.kétszer gyerket (javítsanak ki, ha nem így van). Vida hasznos tanácsokkal is ellátott, milyen nyelvkörnyezetben érdemes manapság írni, mire kell odafigyelni, mindezt anélkül, hogy olvasott volna tőlem valaha bármit is. Óriási köszönet és respect.

Röviden (röviden?) ennyi volt az estém, minden negatív szavam ellenére köszönet a meghívásért és lehetőségért, Vida Gergelynek a tanácsokért. Nem hiszem, hogy jövőre ott leszek, de egyszeri alkalomra ez nagyon jó volt, bár lehet, nem ez jött le, de egy aránylag kellemes estét tduhatok magam mögött.

 

Megjegyzés: A cikk kizárlólagosan egy privát vélemény, amiben talán nincs is igazam. Nem lehúzni szeretnék ezzel semmit, bár tudom, az emberkritika szó milyen beképzelt és undorító szó, így nem embereket véleményeztem, hanem az estet. Arrivederci.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fashionandbooks.blog.hu/api/trackback/id/tr2812006184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.