If you can dream it, you can do it.

Divat, könyvek és a többi

Kirtika: Életem első teljesen végignézett animéje (teszem hozzá, egyrészes volt)

Hotarubi no mori e

2017. január 31. - Coco Chanel Eszterrrka

A címhez ahhoz hozzátartozik, hogy már belekezdtem egy-két animébe (Lovely Complex, amiből 5 részt bírtam, Vampire Knight, amiből 11- et, a Yuri on ice- nak pedig az eddigi összes részét láttam ugyan, de még nem ért véget, legalábbis akkor még nem, amikor ezt írtam), meg volt egy anime, aminek nem emlékszem a nevére, de csak egy rész láttam belőle. De ennek ellenére, simán felsorolok minimum húszat, meg száz szereplőt (oké, az talán túlzás). Hatalmas otakuk (=animeimádó, körülbelüli- tudom, hogy nincs ilyen szó- fordításban) a barátaim, na.

Ma a feljebb is említett barátosnéim úgy döntöttek, hogy ők márpedig bőgni akarnak, meg engem is megríkatnak (lehetetlen feladat, mellesleg), így a Hotarubi no mori e (ha elrontottam címét, ezer bocs) egyrészes animére esett a választásuk, amin persze ők bömböltek, nekem meg a szívemet sem dobogtatta meg.

Azt le kell szögezni, hogy igen, szoktam sírni, de alapjában véve az az ember vagyok, aki egy rossz dolgozat vagy egy anyagi kár miatt bőg, mint az idióta, de tényleg szomorú, megható dolgokat nem képes megkönnyezni, például a papámnak a temetésén sem hagyta el könnycsepp a szememet, amire nem biztos, hogy büszke vagyok, de ez van. Van, amin dobog úgy a szívem, hogy azt hiszem, mindjárt sírok, de aztán nem. Így lehet, hogy én könyvön, filmen, animén nem vagyok képes bekönnyezni. De tényleg, ilyen még sosem volt velem. Ez mondjuk nem az alkotás hibája, hanem az enyém. Erre megkaptam már, hogy állat vagyok, de sorry, akkor ez van, nem tudom, én nem tudok idegenek/kitalált személyek halálán, rossz esetein bőgni. És ez esteben sem az animében volt a hiba, mert azt még én is elismerem, hogy nagyon is jó volt.

Én felvállalom, sokan kövezhetnek most meg, hogy a Lovely Complex olyannyira nem tetszett, hogy meg sem próbáltam haladni vele, de a Hotaburi no mori e egyetlen pillanatában sem éreztem úgy, hogy basszus, legyen már vége. Remélem, ezt csak olyan olvassa, aki látta már az animét, mert ha nem, akkor húzás innen, ha meg akarod nézni, mert a végkifejlet elárulásával nagyot esik a történet hatása. Úgyhogy tűnés megnézni, nem elszalasztani az alkalmat, mert egy rohadt jó animéről beszélünk. (Nem túl sok eddig az ,,anime'' szó?)

Az alap koncepció: Van egy kislány, aki a nagybátyjához megy nyaralni, de egyszer eltéved az erdőben, amiről minden helyi azt hiszi, hogy szellem lakta és ha bemész oda, többet nem jössz ki. Szegény kislány el is téved, de rábukkan a furcsa, maszkot viselő fiú, Gin, aki azonban nem hagyja, hogy hozzáérjen, mert ha ezt mégis megteszi, a fiú elpárolog, ami egyenlő a halálával. Gin ki is vezeti az erdőből a csajt (akinek sajnos nem jegyeztem meg a nevét), bemutatkoznak egymásnak, a lány elfut, de másnap visszamegy, ahogyan utána, meg utána is. Meg aztán hét éven keresztül minden nyáron. Közben fény derül Gin életére (ez valami SPOILER- szerűség), csecsemő korában elhagyták őt ebben az erdőben (mert ő amúgy ember volt), ahol szellemek találtak rá, ráadták a máig viselt maszkot, meg kellett volna halnia, de helyette csak annyit tettek, hogy nem érhet hozzá ember. (Hm. Ezt marha értelmesen és érthetően fogalmazhattam meg.) Gin nem öregedik, így a lány (névmemória? Á, minek azt!) lassan pont elérné őt korban, randiztak, meg evriszing, de persze, mivel ez nem egy sima láv sztóri, hanem valami siratós cucc, ezért tiszta felesleges módon a fiú elpárolog. És közben felszólítok mindenkit arra, hogy gondolkozzon el azon, hogy ez mennyire hangzott hülyén.

A megrajzolással semmi gond nem volt, egy szivárványos, boldog környezetű világba csöppentünk bele, de valahogyan a vége felé még a színek is tükrözték, hogy itt valami nem lesz rendben. Gondolom, a japánok az emóciók kiváltásához baromira értenek, ez látszik ezen az animén is. A könnyek közt saját magukkal nem tudják, mit tévő (ez most vajon helyes megfogalmazás volt?) barátnőim is mondták, hogy basszus, a japánok rohadt jól tudják, hogyan lehet az érzelmekre hatni. Biztos igazuk volt és tényleg én voltam az állat, de belőlem egy keserű szívdobbanás sem váltott ki. (Mondom ezt úgy, hogy a tévében jelenleg akármennyi golyó repül ki katonák puskájából, én meg teljes nyugalomban üldögélek és dicsérek-húzok le egy szomorú sztorit. Oh yeah.) Egyébként innen is köszönet a magyar felirat elkészítőjének, mert ő is remek munkát végzett! Nekem a csávesz kicsit túl szerény volt, mert bár helyes (a barátnőim férjeinek listáján helyet nyert), olyanokat mondott, hogy ugye, így milyen átlagos vagyok? (Amikor levette róla a kiscsaj a maszkot.) Az egyik barátom meg odaordibálta neki, hogy ,,Nem, rohadtul nem vagy átlagos!''. Mondjuk ja. Tényleg egy egész helyes pasas volt, bár nekem nem mondom, hogy valaha egy rajzolt karakter az ideálom, esetleg senpai- om lehetne. Oké, az igaz, itt arra gondolt, hogy semmi természetfeletti formája nincsen, de attól még nem kéne ilyen kétértelmű kijelentéseket tenni. Mindegy. A lány kezdetektől nem volt szimpatikus, nálam ehhez hozzá lehet szokni, aki nem személyes jó barátom vagy családtagom és egy nembe tartozik velem, az nekem kurva, úgyhogy ezt igazából hagyjuk is. (Jó, kivételek még nálam is vannak.) 

Hm. Most, hogy így akármennyi hét távlátból (ez a bejegyzés tele lesz most ilyen érthetetlen, nem létező kifejezésekkel), már nem egészen emlékezve a történetre, csak annyit mondhatok, hogy teljesen feleslegesen ért szomorú (tragikus?) véget. Értsd (SPOILER!!!): elmentek valami fesztiválra (ami minden évben megrendezésre került azelőtt is), ahol sétálgatva szerelmet vallottak egymásnak, meg ilyesmi, de persze ekkor kell egy akkora orbitális baromságot elkövetnie Ginnek, hogy legszívesebben pofán vágtam volna, mondjuk akkor már mindegy volt, úgyis elpárolgott. (Ez a mondat minden nap elhangzik egy átlagos ember szájából.) Arra futott két valamilyen kisgyerek, akikről már nem tudom, volt- e egyéb információnk, azon kívül, hogy elcsesztek mindent, de akkor maradjunk abban, hogy ennyi szerepük biztosan volt, s ha több nem is, szerintem mindenki megjegyezte őket egy életre, aki sírt a Hotarubi no mori e című animén. Mert az egyik kisgyerek megbotlott, majdnem elesett erre Gin (oh, mily áldott jó lélek is vagy te!) megragadta a kezét. De most komolyan. Ezzel bőgetik meg emberek millióit? Ne már... Ez inkább marhára dühítő. Szerintem nagyon régen voltam ilyenért mérges bárkire. Ah. De basszus, az gyerek kap maximum egy horzsolást, oszt' annyival megúszta. De erre GIN MEGHALT!!!! Jó, engem nem rázott meg olyannyira, de... Mindegy. Most sikerült felidegesíteni magamat. (És ezt akárhányszor át kellett fogalmaznom, hogy ne legyen benne annyira sok és erős káromkodás.)

 

Na, mára ennyi lett volna, ez kicsit rövid lett, a végére kicsit összekapkodtam, meg mérges is lettem... Most meg szabályosan szét fogom verni idegességemben a klaviatúrát.

A bejegyzés trackback címe:

https://fashionandbooks.blog.hu/api/trackback/id/tr2212052769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.