If you can dream it, you can do it.

Divat, könyvek és a többi

Miért nincs karácsonyi hangulatom?

Hangolódjunk az ünnepekre

2017. december 21. - Coco Chanel Eszterrrka

Sziasztok! Igen, igen, tudom, (megint) nagyon sok időre tűntem el. De mentségemre szóljon, nagyon beindult a suli, azt vettem csak észre, hogy legelőbb négykor érek haza hétköznaponként, akkor még tanulnom kell (na, nem mintha ezt a műveletet minden nap elvégezném, de védésnek jó, nem?), aztán már lusta vagyok nekiülni blogolni is... Szóval csak a szokásos mellébeszélés, az igazság pedig az, hogy nagyban közrejátszott abban, hogy nem volt bejegyzés az is, hogy nem szállt meg az ihlet. Egyszerűen nem volt ötletem. Már mindenképpen egy karácsonyi bejegyzést akartam hozni, azonban fogalmam sem volt, hogyan tudnék valami viszonylag egyedit hozni úgy, hogy azért ne legyen túl elvont. Tavaly ellőttem már egy aránylag kreatív ötletet, vagyis negatív szemszögből szemléltem az ünnepet, de persze ezt nem ismételhettem meg. Azonban a stílus úgy gondoltam, ismét átveszem, szóval végül ma délelőtt döntöttem el, hogy végül ezt fogom megcsinálni.

Igazából gondolkodtam egy ajándékötletes bejegyzésen, de ha bepötyögitek a Youtube keresőjébe, hogy karácsonyi ajándékötletek, annyi DIY, illetve vásárolható ötletet találtok, hogy én újat már aligha tudnék mondani, így ezt elvettem, plusz ki akarná ezeket a tippeket tőlem olvasni, ha megnézheti a kedvenc videósától is, nem igaz? Így inkább az én legnagyobb problémámat dolgozom fel. Vagyis azt, hogy idén valahogyan nem sikerült karácsonyi hangulatba jönnöm.

Általában már októberben el kezdek hangolódni az ünnepre, tervezgetek, ilyesmi. Pontosan tudom, melyik az az érzésem, amikor bennem ég a karácsony tüze, és nem alszik ki. Csakhogy idén ez a tűz nem tudott huzamosabb ideig fennmaradni. Igen, voltak pillanatok, amikor fellobbant, pislákolt egyet, majd elaludt, de sosem maradt meg sokáig. Ami nekem egyrészt hihetetlen, másrészt szomorú. Ezért úgy döntöttem, hogy egy bejegyzésben összeszedem azokat a dolgokat, amikkel esetleg ünnepi hangulatba tudnám/tudom magamat hozni, hátha más is küszködik idén ezzel a problémával, és valamelyik pont segítségére lesz. (Zárójelesen megjegyzem, hogy igen, tele leszünk klisékkel, de még mindig jobb, mint azt ajánlgatni, hogy parfümöt vegyél ajándékba, nem igaz?)

 

Karácsonyi zene: Nos, ez pont az a dolog, ami engem annyira nem tud lázba hozni, mivel egy olyan hölgyeménnyel (a húgommal) élek együtt, aki képes beállítani a nyári hatvan fokban is az All I Want For Christmas Is You- t, szóval az általam ismert karácsonyi számok nagy része nem hoz nagyon ünnepi hangulatba, most már talán érthető okokból kifolyólag. Egy darab azonban van, amitől még így is megjön a hangulatom (talán azért, mert ezt nem kell az év bármelyik napján hallgatnom), ez pedig Lola Ünnepelj ma velünk című száma, illetve annak eredeti verziója, a Wonderful Dream (Holidays Are Coming). Amikor meghallottam idén, akkor, ha kis időre ugyan, de meglett a karácsonyi hangulatom.

Áruházak: Nem tudom, ki szereti közületek a nagy tömeget meg ilyesmit, mert én alapból nem vagyok elájulva attól, ha be vagyok préselve sok száz ember közé, és csak egy vagyok közülük. Nekem ez nem kicsit vesz el az önbizalmamból. De valahogyan egy bevásárlóközpontban, pláne karácsony közeledtével, amikor minden tömve van, nem izgat, hogy konkrétan érzem a nyakamon idegenek leheletét, inkább élvezem. (Ez most milyen kétértelmű volt, te szentséges!) A karácsonyi zene, mindenkin látható stressz és izgalom (fura egy ember vagyok, hogy számomra ez pozitív, nem?), díszítés, minden, minden, ami csak létezik és egy kicsit is az ünnephez kapcsolódik. Ahányszor betévedek egy áruházba karácsony felé, legalább addig fellobban benne a karácsony tüzének lángja, amíg ki nem térek onnan.

Hó: Igen, igen, teljesen tipikus, mindenkinek az alap, én úgy gondolom, de azért a hó rendesen lázba tudja hozni az embert. Nekem legalábbis idén a leghosszabb idő, amíg folyamatosan karácsonyi hangulatom volt, az az a pár nap volt, amikor a hófelhők vették a fáradságot, hogy errefelé boldogítsanak minket. Igen, amikor már minden locs-pocs talán nem olyan szép látvány, de az iskolapadból kinézve az ablakon mindenképpen győnyőrű és szívmelengető a hófödte tájra nyíló kilátás.

Gyertyák minden mennyiségben: Van olyan szerencsém, hogy a világ egyik legnagyobb gyertyafanatikusával (anyukámmal) is együtt élhetek, így az év minden napján vagy húsz gyertya ég a lakásunkban, de ezzel kapcsolatban valahogyan a mai napig nem vagyok olyan közömbös, mint a dalokkal. Éppen ellenkezőleg, néha, ha már besötétedett, függetlenül attól, hogy éppen belefulladok a kánikulába, nyár közepén is képes elfogni a karácsonyi hangulat egy-egy égő gyertyától. Ez meg már lehet, hogy egy kissé beteg dolog...

Séta a városban: Idén rengetegszer caplattam végig a városon (szerencsére teljesen praktikus méretű kis városka ez, minden van benne, ami kell, de bárhonnan el tudsz jutni bárhova egy kis sétával), de kiemelném azt az esetet, ami kábé egy hete történt, amikor anyukámmal elindultunk kettesben a városba, hogy ajándékokat vegyünk a nagyszüleimnek, illetve a nagynénimnek. Már sötétedett, rengeteg karácsonyi bevásárlást végző ember az utcákon, mindenhol karácsonyi zene, leárazások, a karácsony illatai... Miután bevásároltunk, egy kávézóba is beültünk, ő egy kávét, én pedig forró csokit ittam, a helyiségben félhomály volt, halkan karácsonyi dalok szóltak... Na, csak visszagondolva is elfogott az ünnepi hangulat.

Díszítés: Vagy hát nem is maga a díszítés, hanem amikor már minden készen áll, és csak ültök a kandalló mellett a családdal, miközben gyertyák égnek és mindenhol karácsonyi díszek színesítik a lakásodat... A mi házunk abszolút vintage stílusban van berendezve, így persze nekem könnyebben lesz ettől karácsonyi hangulatom, mint egy üres, minimalista dekorációtól, de ez persze abszolút személyfüggő. Az biztos, hogy amikor pár napja csupán pár kis lámpa és egy égősor világított, anyukám, én és a húgom pedig a nappaliban beszélgettünk, sikeresen elkapott ismét a karácsonyi hangulat.

 

Nos, talán mondhatom, hogy a lista abszolút a teljesség igénye nélkül készült, de az biztos, hogy engem ebben az évben ezeknek sikerült kisebb-nagyobb időre karácsonyi hangulatba hozniuk. Remélem, legalább minimálisan sikerült meghoznom a hangulatát ezzel a poszttal azoknak is, akiknek eddig nem jött meg, és azoknak is, akik már hetek óta karácsonyi lázban égnek. Karácsonyig egy poszt még lehet, hogy lesz, ez nagyban függ az időmtől is, de mivel holnap és szombaton elvileg szabad vagyok, még az is előfordulhat, hogy 24- ig jön majd még egy, az ünneppel kapcsolatos bejegyzés, ötletem is van már. Addig is szép napot, és jó hangolódást!

A bejegyzés trackback címe:

https://fashionandbooks.blog.hu/api/trackback/id/tr6013506941

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.